5. fejezet-"Ne bántsd őt!"

Sziasztok! 
Ismét egy hatalmas 'Köszönömmel' kezdeném ezt a részt is, hiszen olyan visszajelzéseket kapok, amik arra késztetnek, hogy nehogy abba merjem hagyni ezt a blogot. :) 
Tehát köszönöm, hogy rászánjátok azt a kis időt és igenis írtok nekem egy-két kedves szót. :)
Jó olvasást! xx




Még mindig a kilincsre volt tapadva Riley, bár nem sikerült neki kinyitni. Hát persze. Bár eléggé féltem, hogy betöri, de nem tette. Már jó 10 perce bent vagyok ebben a rohadt fürdőben, a saját házamban bujkálok egy számomra idegen férfi miatt, aki a nyaki vénámra utazik... 

-Te valójában mit is akarsz tőlem?-pattantam ki a kádból és az ajtóhoz siettem. Persze eszem ágában sem volt kinyitni. Már abbahagyta a kilincs rángatását s némaság vett körül minket.

-Hogy mit akarok?-hangjában egy kis meglepettséget véltem felfedezni hirtelen kérdésem miatt.

-Igen. Ha már nem hagysz békén!-emeltem fel kicsit hangomat.

-Téged!-a szívem kihagyott egy-két ütemet. Ez biztos nem igaz. Csak szórakozik velem! 

-Arra várhatsz, mert soha nem leszek a tiéd!-felgyülemlett bennem némi düh, de próbáltam higgadt maradni.

-Soha ne mondd, hogy soha!-éreztem ahogyan egy önelégült mosoly ül ki arcára majd halottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik. Ne! Anya hazajöhetett..... Halvány lila gőzöm nincs arról, hogy mit csinálhatna anyával. Fejemet fogtam, s megpördültem a tengelyem körül. Akkor láttam meg egy elég nagy kést. ANNYIRA KÖSZÖNÖM, HOGY NEM VITTEM VISSZA A KONYHÁBA, MIUTÁN KIBONTOTTAM A MOSÓPORT! Felkaptam, ügyelve arra, hogy nehogy megvágjam magamat. Lépéseket hallottam, amik egyre távolodtak. Nagy levegőt vettem, elfordítottam a zárat, kezemben még jobban szorítottam a kést, kisebb nyikorgással kinyílt előttem az ajtó. Kikukucskáltam, nem volt ott már senki. Balra pillantottam, Riley haladt az előszoba felé. Minden bátorságomat összeszedve neki futottam a kést hátába mártottam, amitől azonnal összeroskadt előttem. Nem lesz semmi baja, tudom, hiszen már bebizonyosodott, hogy begyógyulnak a sebei. A vér azonnal szivárogni kezdett a sebből egyenesen a padlóra, és áldom az eget, hogy nincs szőnyeg alatta, mert nem szeretnék takarítani. Azon nyomban anyához szaladtam, aki boldogan pakolgatta ki a frissen vásárolt tejtermékeket a hűtőbe, mit sem sejtve.

-Anya! Nem hoztál valamit! Kakaót! Menj vissza a boltba most!-támadtam le rögtön s már toloncoltam is kifele az ajtón.

-Beth, de, hoztam.-mosolygott el viselkedésemen.

-Valamit biztosan elfelejtettél, menj! Kérlek!-könyörögtem. Nem vette a lapot.

-Beth, nyugalom! Mi bajod van?-nézett rám úgy mintha őrült lennék. Kibújt a 'toloncoló' fogásomból és már vissza is ment a konyhába! Miért nem tudja egyszer azt csinálni, amit kérek tőle!?!?!?!? Rögtön utánairamodtam de akkor már késő volt. Riley szemfogait anya torkához szegezte s karjánál fogta. Szemei vérben úsztak, még mindig nem tudtam megszokni a látványt, ahogyan a szeme alatt az erek kidagadnak.  Anya persze nem értett ebből semmit. Egy kósza könnycsepp kúszott le gyönyörű arcán. Nem akartam, hogy Riley bántsa őt, vagy valaha ilyennel kelljen szembesülnie.

-Ne bántsd őt! Ő neki semmi köze ehhez! Őt hagyd ki ebből!-pulzusom az egekbe szökött s szívverésem is jócskán felgyorsult. Próbáltam magabiztosságot sugallni hangommal, de helyette tükrözte mérhetetlen félelmemet, nehogy valami baja essen anyának.

-Miért ne? Elég csúnyán hátba támadtál...-ringatta fejét s egy halvány 'ezt-most-meg-fogod-keserülni' vigyor volt arcán.

-Akkor se őt bántsd, hanem akkor engem!-kétségbeesésemben nem tudtam jobbat mondani. De ettől nem lett jobb. Szemfogai már súrolták anyám bőrét. Összerezzentem, ahogy visszaemlékeztem arra az érzésre. Ezt a reakciót várta tőlem. Anya fejét maga felé fordította s azt a szem ízét csinálta, mire anya fogta magát, felkapta a táskáját, és egyenesen a kijárathoz ment, onnan pedig bepattant a kocsiba és elhajtott.

-Mit mondtál neki?-kérdeztem megszeppenve, a félelem hatalmába kerített, ahogyan közeledett felém. Egy-két lépést hátráltam, de a falba ütköztem. Azt hiszem itt a vég. 

-Csak elküldtem boltba.-vonta meg a vállát s kék íriszeivel egészen a lelkemig hatolt. Nem bírtam nézését s oldalra pillantottam el.-Egész jó erő lappang benned. Csak kár, hogy nem vagy elég erős ahhoz, hogy legyőzz!-kisebb szellő érkezett felém, ahogyan felgyorsította lépteit. Előttem termett, nem kellett neki több kezeimet oldalra fogta. Már fájón. Nagyszerű. Ez holnapra tuti nyomot hagy. Azt hittem, ez a legrosszabb. Majd Szemfogait éreztem nyakamban, mire felsikoltottam. Eszméletlen fájdalom járta át testemet, ahogyan szívta ki belőlem azt a bizonyos vörös folyadékot, ami éltet. Csak vonaglottam szorítása alatt, ahogyan fogait nyakamban tudhattam. Egyik pillanatról a másikra elengedett, teljes mértékben, mire én a fájdalomtól és a vérveszteség miatt a földre zuhantam.



Sajnos ennyi lenne mára, innen kimerítettem az ichletemet. Nem jut eszembe jó folytatás, sajnálom. Igen, ez egy hangyányi rész, amit nagyon röstellek, de úgy érzem ez ahhoz képest igencsak  tartalmas.
A következő részt duplára próbálok megírni, csak, hogy kárpótoljalak titeket ezért a részért!
Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy mint eddig mindig, kapok néhány szócskát vélemény gyanánt! :) xx