-Beth.-a nevem hallatára a hang irányába fordultam. Döbbenet lett úrrá rajtam s egyben a mérhetetlen félelem is. Előttem állt az az ember, aki megkeserítette gyermekkoromat s megpecsételte egész életemet...
-Michael.-szinte suttogtam. Nem tudom elhinni, hogy tényleg itt van. Hogy talált meg egyáltalán? Félelmemben erősen szorítottam Riley kezét.
-Mi az, hogy Michael? Talán az apa a megfelelő megszólítás.-ajkaira gúnyos mosoly húzott. Most még szorítottam Riley kezét, olyannyira, hogy ujjbegyeim már fehérek voltak.-És te ki vagy?-nézett futólag Rileyra.
-Uram, Riley Forward.-közelebb lépett Michaelhöz, így el kellett engednem. Nem akartam elengedni, ki tudja mit csinálhat vele. Bár tudom: Riley erejét semmi nem múlhatja felül.
-Michael Hudson.-kezet rázott vele, de nem engedte el Riley kezét, egyfolytában szorította, s már Riley arca is megrándult a fájdalomtól.
-Mi a fene?-arca lassan torzult el a fájdalomtól, majd lerogyott a földre. Mielőtt bármi is történhetett volna, Michael előrántott egy tökéletesen megfaragott nem túl vékony, de nem is túl vastag karót s gondolkodás nélkül Riley hátába döfte. Riley felkiáltott a hirtelen jött fájdalomtól s azonnal elterült a földön. Megrökönyödve, lesokkolva álltam ott, s nem tudtam semmi csinálni.
-Azt hiszed, nem tudom, mi vagy? Már két utcával arrébbról kiszagoltalak.-köpte oda Rileynak, aki még mindig a földön fetrengett a fájdalomtól s amiatt, hogy a háta közepéből nem igen tudja kivenni a belé állított karót...
-Miről beszél?-a fájdalomtól szinte csak suttogni tudott.
-Egy mocskos undorító vámpír vagy.-undor hallatszott hangjából, s hogy megerősítse utálatát, egy hatalmasat rúgott Riley hasába. Összerándult, s arca újból eltorzult. Nem akartam ezt, nem akartam ezt látni. Tudtom nélkül pár kósza könnycsepp csurgott le arcomon, s áztatták orcámat.
-Hogyan? Erős vagy, de nem az én fajtámból való vagy. Mi vagy te?-suttogta a szavakat, nem volt képes nagyobb hangerőre.
-Úgy, hogy én egy vérfarkas vagyok.-a levegő azonnal megfagyott, csak Riley zihálását lehetett hallani, amiatt, hogy valószínűleg a karó vége valahol a tüdejében lehet. A lélegzetem elakadt, csak tovább álltam, most már tényleg nem tudtam semmit sem tenni vagy mondani.
-Az lehetetlen.-nyögte Riley. Még egy utolsót bele rúgott Rileyba amitől teljesen lehunyta a szemét s mozdulatlanul feküdt tovább. Azóta nem féltem ennyire, mikor anyával a szökést valósítottuk meg, ettől a szörnyű embertől. Immáron felém fordult s közeledett.
-És veled mi van, kislány?-hangsúlyozta ki a 'kislány' szót, amivel pontosan tudta, mennyire feldühíthet.-Csak nem félsz?-undorító gúnyos mosoly húzódott arcára, amitől még a hideg is kirázott.-Csúnyán otthagytatok engem...-ajkait szomorúságot színleleve lefelé görbítetette.
-Ez volt anya legjobb döntése egész életében.-mondtam teljes gúnnyal a hangomban.
-De előlem nem lehet csak úgy elszökni!-most ackifejezése átváltott dühödté.
-Annyi év szenvedés után ez lett volna tőled a legkevesebb, hogy hagysz minket elmenni, békében élni tovább. Épp eleget szenvedtünk miattad.-ahogyan előjöttek a szörnyű, fájó emlékek, azokkal együtt pár könnycsepp is megjelent szememben.
-Kislány, közel sem volt elég az, amit tőlem kaptatok.-újra az az undorító gúnyos mosoly jelent meg arcán.
-Mi nem volt elég? Hogy minden anya által megkeresett pénzt a piára költötted magadnak, mi pedig éheztünk?-immáron könnyeim patakként szántottak arcomat, megállíthatatlanul folytak.-Vagy az, hogy akármit tettem, sosem volt neked jó? Vagy az, hogy minden nap meg akartál verni csak azért, mert neked úgy tartotta kedved? Minden egyes nap úgy mentem be az iskolába, hogy takargattam magamat, az öltözőbe, mert mégis mit mondtam volna, ha meglátják? Hogy az apám ver? Jesszusom, csak 8 éves voltam.-megtörtem, újra azt a fájdalmat éreztem, mikor 8 éves voltam. Akkor vert meg először Michael. Addig csak ordítozott velem, anyával, ami ellen csak annyit tehettem, hogy bebújtam az ágyam alá és befogtam a fülemet. De akkor, mikor először megütött, egy világ omlott össze bennem, az apám, akire felnéztem, s mindennél jobban szerettem, akkor utáltam. Utáltam, amiért már nem szeret, ahogyan régen, még kicsi koromba tette.
Arca érzelemmentes maradt. Rezzenéstelen. Undorok tőle, tőle undorítóbb és szemetebb embert nem ismerek a földön.
-Nem menekülhettek el előlem. Mint látod, most is megtaláltalak.-vészesen közeledett felém, én pedig egyre jobban hátráltam.-Olyan leszek, mint az árnyékod, soha nem fogsz szabadulsz tőlem.-és vége, nem volt tovább hova hátrálnom, a stég végére értem, s ahogyan tudtom nélkül megtettem az utolsó lépést, még Michael után nyúltam, hátha megtart, de akkor már késő volt, hangos csobbanás jelezte, hogy immáron a vízben vagyok, a jéghideg vízben, ami azonnal hatott meleg bőrömre, azonnal libabőrös lettem, s testem hőmérséklete egyre jobban csökkent. Odaúsztam a stéghez s megfogtam a szélét, s próbáltam felhúzni magamat, de a kezem nem bírta, túlságosan átfagyott már csak a hideg idő és a hideg víz miatt is. Még egy próbálkozást ejetettem, s immáron minden dühömet beoeadtam, s felhúztam magamat a stég szélére, s nagy nehezen ám, de sikerükt kiülnöm. Michaelnek már sehol nem volt, s amennyi erőm maradt, odamásztam Rileyhoz, aki ugyanúgy mozdulatlanul feküdt, egy karóval a hátában. A félelem és az aggódás öntötte el gyenge testemet, s mindent beleadva kihúztam a karót a hátából s félredobtam. Meg se mozdult. Hevesen rázogatni kezdtem, de semmi.
-Riley.-hangom remegett, s vékony volt amiatt, hogy rettentően fáztam. Rázogattam, néha pofozgattam.-Riley.-újra nevén szólongttam, de még mindig semmi. Azután rájöttem, tudom mi kell neki. A karó után nyúltam s a hegyesebbik felével egy erőteljes fájó vonalat húztam csuklómon s már a vörös folyadék ki is buggyant ereimből. Egy vékony vonallá préseltem ajkaimat a fájdalom miatt, de miatta kibírom. Sarkamra ültem, majd fejét az ölembe helyeztem. Csuklómat enyhén elnyílt ajkaihoz helyeztem, s folyattam szájába a vért, amely élteti. Megmozdult. Szemei kinyíltak, immáron a világoskék és piros színekkel találtam szembe magamat a szemében. Most az egyszer nem féltem, most kifejezetten örültem, hogy láthatom újra kék szemét. Erősen szívta csuklómból az őt éltető vörös folyadékot, de most ez sem érdekelt, mert jól van. Csak egyszerűen meredtünk egymásra, az ő kékje az én zöldemet fűrkészte. Akaratlanul is aprócska mosoly húzodott, remegő, lila színű ajkamra. Eltolta csuklómat a szájától, majd felült.
-Köszönöm.-mondta s már harapott volna bele a saját csuklójába, de megállítottam.
-Nem kell.-fogtam meg a kezét. Homlokát ráncolta, én csak egy mosolyt küldtem felé.
-Mitől vagy csurom vizes?-csak most eszmélt fel, hogy valami nincs rendben a hajammal sem, meg a ruháimmal sem, mert csak úgy csöpög belőlük a víz.-És fsl fehér vagy. Az ajkaid lilák és remegsz. Úristen!-gondolkodás nélkül levette pulcsiját, s már csak egy poló volt rajta.-Vedd át. Elfordulok.-azonnal levettem magamról a csurom vies ruhadaravot s felvettem az ő isteni illatú pukcsiját. Ámbár még mindig remegtem.
-Menjük haza, nagyon fázom.-s testem bizonyítékot mutatott: újra megremegtem. Mivel valószínűleg fel sem tudtam volna álni, mivel minden végtagom jéghideg volt s erő sem volt bennük, Riley megfogta a lapockám alatt s a térdhajlatomnál s úgy vitt minden erőfeszítés nélkül. Fejemet fáradtan mellkasának döntöttem. Jóleső melegség áradt testéből, s hallgattam egyre gyorsabban verő szívét. Mivel az út 30 órás lett volna, Riley bevetette a szuper vámpír futását s pár perc múlva már otthon is voltunk. Még mindig nem tett le, ezért így nyitottam ki az ajtót, felcipelt az emeletre, lefeketett az ágyra.
-Hol van géz?
-A kisdobozban, ott a kisasztalon.-mutattam a gyakran használt dobozkára. Kivett egy köteg gézt, majd óvatosan körbetekerte fájó csuklómon. Megpuszilta kezemet, majd homlokomra is adott egy puszit. De nem akartam, hogy menjen...
-Várj...-alig hallhatóan mondtam.
-Igen?-kíváncsi tekintetét rám emelte.
-Kérlek, maradj!
Sziasztok.
Megint késtem, tudom, de nem akartam valami béna munkát kiadni a kezeim alól, ezért több időt szántam rá, bár evvel sem vagyok megelégedve teljesen.... :/
Ezektől eltekintve remélem kapok pár kommentet megint! :)
Pipálni is lehet, ne feledjétek!
Puszi: Andi. :)
